2009 június 22. | Szerző: condoleeza

 

Írt nekem egy kedves fickó, hogy nem meséltem el
neki a vidám indián történetét. Íme.
Kapcsolgattam a csatornák között, amikor a Discoveryn megláttam az indiánt a
Grand Kanyonban. Éppen arról beszélt, hogy milyen boldog és nem csak Ő, hanem
az ősök szellemei is a vadászmezőkön. Hoppá mondom, ilyet ritkán lát az ember.
Az összes indián filmben csak komoran és /vagy dühössen lettek ábrázolva. Azért
arra kíváncs lennék, honnan tudja, hogy az ősök vidámak odaát. Dehát ők esőt is
tudnak rendelni, így elképzelhető, hogy erre is van tehetségük. Gondoltam visszakapják
Amerikát, annak örül ennyire a nagy harcos. Be volt ám öltözve, toll meg
minden, ahogy kell.
Aztán hallom, ahogy mondja: előttünk a múlt az ősök emléke a nagy csaták
helyszíne stb… és körbe mutat a kanyonban, csodálatos táj, lenyűgöző naplemente,
ahogy mindig is láthatjuk ezt a gyönyörű helyet. Majd megfordul és azt mondja:
és itt a jövő, a bizonyosság, hogy mindez fennmarad /?!?!/ Majd meglátsz egy
építkezést, ahogy kell minden látható, kotrógép, teherautók minden. Úgyanis a
Grand Kanyonban teázó épül egy kiugró szirtre, hogy onnan lehessen
körbetekinteni Mert tea nélkül nem megy. Nyilván
sok volt a panasz. Felmentek az emberek, miután összerakták rá a pénzt,
megnézték, majd így szóltak: Tea van?
Nincs- mondhatta az idegenvezető
Háát, akkor nem is érte meg annyira. Én még úgy tudtam, hogy évekre előre tele
vannak a csoportok akik elmehetnek a kanyonba. Akkor limitálták a forgalmat is
a kanyon védelmében. Most teázó épül. Ha már lesz teázó, akkor lesz ott ajándék
bolt is hiszen az építetőnek is van rokona. Honnan szerzett engedélyt?
” Eladó az egész világ…”
Még boldog indiánt is vehetsz Amerikában, ott tényleg végtelenek a lehetőségek.
Aztán lehet, hogy az indián, aki boldog a kanyonban egy svéd emigráns, csak
szolizott és rányomtak egy fekete parókát. Mindig szerettem volna végig menni
ezen a csodálatos helyen de így, hogy teázója is lesz még jobban izgat a dolog.

2009 június 22. | Szerző: condoleeza

Tegnap amikor hazajött a lányom egy laza, kamaszos
mozdulattal felém nyújtotta a ballagási meghívót és ennyit mondott: Itt a
meghívó…
A tekintetem már ekkor párás volt, anyai szívem hevessebben dobogott és lelki
szemeim előtt láttam amikor hatévesen először kísértem kézenfogva az első
tanítási napra. Mondtam Neki, hogy Eszterkém valamit nem mondasz vagy írsz bele
pár sort? Vagy nem ölelhetlek meg? Erre Ő: minek? Mit kell ekkora felhajtást
csinálni? Én ballagok, Te csak eljössz és megnézel. Nem válaszoltam, mert pár
percen belül összeugrottunk volna.
Persze én csak megnézem. Lepereg a szemem előtt az általános nyolc éve és a
mostani ötosztályos gimi évei. Tényleg nem vette észre, hogy szinte vele együtt
jártam ki én is ezeket az iskolákat? Amikor írni tanultunk. Hányszor
igazítottam meg a kis kezében a ceruzát. Amikor olvasni tanult, hányszor
olvastam vele együtt a leckét. Később azok a rémisztő matek leckék. Az agyam
legmélyén kotorásztam, hátha rájövök a megoldásra… Földrajzból a vaktérképek,
még Nekem sem ment előszörre, hogy melyik város pontossan hol van. Ó, az Egri
csillagok. Vasárnap este hétkor szólt, hogy beadandó másnap a regény olvasó
naplója. Nem volt még nekünk internet, boltok zárva.Mit tehetem az eredeti kb.
6-700 oldalas regényt nekiláttam “átolvasni”. Ő ugyanis el sem
kezdte, mert “uncsi”. Én olvastam réges-rég, de akkor is. Hajnalban a
félszemű Jumurdzsák már ott volt a szobámban, de elkészült a napló.
Középiskolában az esszékre mindig ötöst kaptam. Ennek örültem. Sőt volt, hogy
ráírta a Tanárnő, hogy nagyon szép gondolataim vannak. Helyette én voltam
büszke.
Most meg: Te csak eljössz és megnézel… Hát persze, kislányom. Csak megnézlek.

2009 június 22. | Szerző: condoleeza

Húúú, most nagyon elment a kedvem az egész keresősditől. A
kitartásomról soha nem voltam híres. Az nem én vagyok, hogy ilyen
“rapid” randi szerűen mindennap mással találkozzam és közben várjam a
szikrát. Olyan, mintha konyhabútort keresnék és minden nap végig koslatnám a
boltokat. Ez sem jó, ez túl drága, ez túl nagy stb… Az meg külön történet, ha
Én érzek szikrát a másik meg nem Úgy gondoltam, hogy ne levelezünk
évekig az oldalon, mert nem sok értelme van. Mindenki azt ír amit akar és
feltehet 10 évvel ezelőtti képet is. Tehát tali és meglátjuk. Viszont ott meg
azt mond mindenki amit akar pl.: független, aztán hetek múlva derül ki az
igazság. Nagy lutri az egész. Egy kapcsolat kiépítésében rengeteg munka van.
Azt ápolni kell, mint egy szobanövényt és lássuk be nem megy olyan könnyen 40
felett mint 20 alatt. Munka ,az eddigi időbeosztásod, a hétvégi szokásaid
minden borul, mindent át kell szervezni. Régen spontán jött az egész és szinte
magától alakultak a dolgok. Nyilván ez a normális. De most nem. Feljössz az
oldalra megnézed a leveleid / már ha vannak/ és már írod is a standard
válaszokat. Rájössz, hogy ma sem írt az igazi- hát elég lelombozó. Télen is
rossz egyedül, de nyáron amikor ilyen gyönyörű az idő és 100000 helyre mehetnél
még rosszabb.
Mondjuk egyedül is elmegyek strandra, libegőzni, sétálni- nagyobb kirándulásra
nem megyek egyedül, mert amilyen kétballáb vagyok leesek valahova, aztán a
Mikulás sem talál meg- de egy társsal, akivel még beszélgetni sőt nevetni is
tudsz mégiscsak jobb. Fel lehet hajókázni Esztergomba, három órás a hajóút.
Gyönyörű a Duna meg minden, de három óra egyedül egy hajón, azért sok. Még
elaludnék. Szépen lecsorognék a Vigadó térre. Lehet, hogy a hétfő miatt látok ilyen
sötéten most. Nem nagyon szeretem a hét elejét. Egyetlen hétfőt szerettem, azt
amikor a lányom megszületett. Na az csodálatos nap volt. A nőisség
beteljesedése az amikor egy gyermeknek életet adsz. Azt a felhőtlen,
felszabadult boldogságot soha, sehol nem érezheted mint akkor. Magáért a
szülésért és ezért az érzésért vállaltam volna legalább egy tucat gyereket.
Dehát fel is kell nevelni Őket és az egy életre szóló feladat.
Amúgyis hosszú lesz ez a hét, mert hétvégén is végig dolgozom, úgyhogy nem
vagyok most túl vígkedélyű. Na, mindegy ezzel nem jutok előbbre.

2009 június 22. | Szerző: condoleeza

Eredményesnek mondhatom a mai napot itt a parom.hu.-n. Sok
aranyos levelet kaptam és ez egészen meglepett. Persze van köztük 19 éves
gyermek is, ő vajon mit keres itt? És mit remélhet egy 43 éves nőtől? Én 19
éves koromban úgy éreztem, hogy enyém a világ, ezt tükrözte, hogy gyakran
hívtak “vigyorinak”. Nem kellett társkereséshez semmilyen segédeszköz,
ment magától. Na, persze más világ is volt. Még vonalas telefonunk sem volt.
Nem kellett szörnyű fertőzésektől tartanunk egy új kapcsolatban és mégsem
voltunk / voltam/ olyan szabados mint a mai tinédzserek. Este sétálhatunk akár
egész éjszakán át a Szigeten és nem kellett riasztó pisztoly a biztonsághoz.
Felnőttünk anélkül, hogy bárki mélyebben analizálta volna a lelkünket,
érzéseinket. Azok a gyönyörű 80-as évek… Zacskós tej, turista
szalámi,gyümölcsök amik nem voltak génkezeltek nyugodtan eheted.
Építőtábor,ahol külön szakosodott osztálytársak lopkodták az almával teli
rekeszeket maguknak, mivel ők egész nap mégcsak a kezüket sem emelték fel.
Lazítottak az esti szalonnasütéshez. Mostanság az iskolákban dohányzásra
kijelölt hely van /!!/. Így nem is érdemes rágyújtani. Mennyivel jobb volt
amikor őrséget állítva szívtuk a cigit a faházak között. Ó, és a farmer
nadrágok. Ha mázlista voltál és Anyádék eljutottak Bécsig hozhattak neked
“valódi” farmert. Ettől elájult az osztály és te voltál a menő. Egyébként
ott volt a Trapper farmer, azzal is be lehetett érni. Hozzá a jó kis alföldi
papucs, amit ha meglátott Anyám a lábamon kijelentette, hogy ilyet nem is vesz
fel egy normális lány. És a szimattáska… Nem semmi. Nem is tudom, honnan
szereztem. Pokoli rondának tartottam, viszont menő volt így hordtam én is.
Ráírtuk, hogy Piramis, Korál nem is emlékszem már miket.
A Palatinuson 5 ft.-ért
fújtak le olajjal. Telefonálni 2ft.-tal lehetett. És a Balaton! Nem is
hallottál magyar szót tele volt németekkel. Onnan tudhattad, hogy keletről
jött, hogy Trabantban ült és a lábán volt az a szörnyű csak az NDK-sok által
hordott szandál. Micsoda élet volt. Na ennyi elég a nosztalgiából. Vissza a
gépesített világba.
Ma gondoltam nyírok egy kis füvet. Ha esik rá még eső már csak kaszálni lehet Elővettem a fűnyírót, pont úgy
ahogy tavaly elraktam, karbantartás nuku, eddig mindig bejött. Hát most nem.
Nem indult el. Csak berregett. Nézegettem és rájöttem a leleményességemmel,
hogy ennek bizony olaj kell. Majd attól elindul. Séta valami kenőanyagért.
Olajat nem találtam. Volt viszont a hűtőben libazsír, de azt nem lehetett
önteni, így nem tudtam a mélyebb részeket bekenni. Nagyon ráálltam a fűnyírásra
így bevillant a szikra: mosogató! Síkos, csúszik majdnem olaj végül is.Igaz
kicsit habzik, viszont be lehet vele spriccelni a rejtett részekbe. Megtettem.
Vártam a hatást. Indítás, borzalmas égett szag és füstölni kezdett a fűnyíró.
Olyan forró lett a motor felett a műanyag, hogy sütni lehetett volna rajta.
Alles gut. Ezt kinyírtam. Gondossan eltüntettem a mosogató nyomokat már
amennyire lehetett és szépen visszaraktam a helyére. Ez elvette a kedvemet mára
a kertészkedéstől.
A kerti munkák gyakran kifognak rajtam. Mivel panelhuszár vagyok.
Nagyszüleimnél, mikor már sajnos elmentek, gondoltam rendbe rakom a kertet.
Felásom és befűvesítem. Gyönyörű lesz és csak nyírni kell. Megfogtam a
célszerszámot ki a kertbe. Na de hol szokták kezdeni? A közepén? Valamelyik
sarokban? A diófa mellett döntöttem, mivel személyesen kötődtem hozzá, ugyanis
ott voltak elrejtve a tojások minden húsvétkor. Elsőre nem ment be a földbe a
szerszám mégcsak fel sem karcolta. Na mondom, milyen szikes itt a talaj /
jártam földrajz órára / még büszke is voltam a megállapításomra. Másodszorra is
semmi. Tapostam ahogy tudtam, ráállni az egyensúly probláma miatt nem tudtam.
Sebaj, Papa ilyenkor mindig kifente a végét. Tehát ez a megoldás. Már indultam
a sufniba, amikor a szomszéd bácsi átszólt a kerítésen: Mi a nyavalyát mível,
Jutka? Mondom felásom a kertet. Erre ő: a lapáttal??
Mondom mi van? Az a lapát, próbálja az ásóval!
Végül ő ásta fel a kertet és fűvesített én meg hoztam a sört a boltból. De azt
gyakran mondogatta, ha kotorásztam a szerszámos kamrában, hogy ahhoz aztán ne
nyúljon!. Lehet, hogy szegény nem is szerette a sört, viszont így
megszabadulhatott tőlem egy időre.
Kedves Naplóm- hallottál már boldog indiánról? Legközelebb írok Neked egyről.

2009 június 22. | Szerző: condoleeza

Azt mondják a próba szerencse. Majd meglátom. Eddig ezt nem
mondhatnám el az itteni próbálkozásaimról. Jó lenne, ha nem csak azt
moderálnák, hogy milyen képek kerülnek fel, hanem azt is, hogy amit leírnak
magukról némelyek az vajon igaz-e? Naivitásomat jellemzi, hogy én még csak nem
is kételkedtem abban amit olvastam, hallottam- hiszen felnőtt emberek vagyunk.
Hiba volt.
Viszont felvilágosítást is kaptam arról, hogy sokan csak egy egyszeri
pásztorórához keresnek itt társat. Na ez is meglepett. De a jó pap is holtig
tanul- így elraktározom az infót. Én hosszútávban gondolkodom és komolyan. Az
őszinteség az legyen olyan természetes, mint az, hogy reggel felkel a Nap. Nem
hiszem, hogy sok lenne az elvárásom, pedig van akinek ez baromi nehéz.
Húsvétkor utaztam a buszon és az egyik megállóban felszállt egy világtalan
házaspár két pici gyerekkel és két vakvezető kutyával. Szívszoritó jelenet
volt, ahogy az ANYA látó kisfia arcát végigtapogatva adta rá a sapkát. Ugyanígy
kereste a kissebbik gyerek cumiját az APA és csitította a picit.
Elgondolkodtam, hogy ebben a házasságban ebben a gyönyörű kis családban nincs
hazugság, megcsalás, lehetetlen elvárás a másik felé. Ebben a családban csak
szeretett lehet, megértés ,a másik feltétlen elfogadása és segítése.
De miért nem lehet ez testileg egészséges emberek között is? Miért olyan ritka?
Néha azt sem tudjuk kit vagy mit akarunk. Belevágunk egy kapcsolatba aztán ha
nem úgy alakulnak a dolgok továbblépünk. Sebeket hagyunk magunk után, fájdalmat
okozunk, de ezen egy percig sem emésztjük magunkat.
Nem igazán hiszek az ilyen jellegű társkeresésben, de mi van ha kivételesen
sikerül? Egy esélyt mindenképp megér.

2009 június 22. | Szerző: condoleeza

Háááát… Levonva az elmúlt páróra tapasztalatát
elmondhatom, hogy kb. annyi virágcsokrot kaptam “instant” mint a
ballagásomon, írtak nagyon messziről, hogy leveleznének és skypolnának. Hmm…
Én egy tartós kapcsolatot keresek nem levelező partnert. Nem írogatok hosszan
ugyanis nem láttom értelmét. Írni azt írhatsz magadról amit akarsz- az idők
végezetéig. Akkor legyen tali szemtől-szembe mint a Vadnyugaton és dőljön el a
dolog. Skyp. Vannak a XXI.századnak olyan találmányai amiket nem szívesen
használok. Na, ez is egy ilyen. Karácsonykor használni a norvégiai nagymamával
még megértem. De két budapesti ember, ahelyett, hogy összefutna ezen nézegesse
egymást, hát ezen röhögnöm kell. Nem mélyednék bele, hogy szerintem éjszakai
skypoláskor ugyan mit is nézegethetnek. Ez nem az én világom.
Az egyik oldalon ennyit írt valaki magáról: Lehessen szeretni és viszont
szeressen. Na Ő sem túra partnert keres. Elvesztek az igazi értékek,
ellaposodtak a kapcsolatok.