Még az előzőhöz muszáj írnom. Állok a busz megállóban és
nézek egy gyönyörű, erős ránézésre is egészséges 26 éves fiatalembert. Boldogan
karolja a barátnőjét. Velük van a fiú édesanyja is. Egészséges, jól van. Látta
felnőni a fiát és remélhetőleg az unokáit is fogja. De ami örömmel tölt el az
az, hogy ÉLNEK. Amikor kínossá válik, hogy bámulom őket elfordulok. Visszamegyek
az időben. 1983 tikkasztó nyara. Lepedőket akasztottunk az ablakokra, hogy
valahogy hűvösebbet csináljunk. Ami igazán nehéz volt az az újszülött osztály,
ott nagyon nem lett volna jó ha forrósodik a levegő. Belázasodhattak volna a
gyerekek. Itattuk őket megállás nélkül. Már csak pelenka volt rajtuk.
Bejött az előbb említett asszony, bekerült a szülőszobára. Zavartalan terhesség
után zavartalan szülésre számítottunk. De kezdtek rosszra fordulni a dolgok.
Nem haladt előre a szülés az asszony állapota meg egyre romlott. Az egeket
kezdte verni a vérnyomása a veséi egyre szarabbul dolgoztak. Amikor már biztos
volt, hogy ebből nem lesz normál szülés megoperáltuk. Rossz állapotban jött
világra a kisfiú de az Anya állapota még aggasztóbb volt. És csak romlott tovább.
A babát elvitték tőlünk az egyik legkiválóbb újszülött intenzívre de az asszony
nálunk maradt. Ijesztő állapotba került annyi konzílium volt nála, mint az
előtte lévő évben összesen. Napokig nem javult az állapota. Sőt néha nagyon
rezgett a léc… A baba ha lassan is de kezdett jobban lenni az Anya semmi
javulást nem mutatott. Iszonyú küzdelem volt, rengeteg munka. Nekünk. Akkor Ő
mit élhetett át? Volt, hogy álltunk az ágyánál és már egyik orvosnak sem volt
ötlete hogyan tovább. Hoztak gyógyszert Bécsből a Klinikákról. Semmi. Ennyi.
Nem tudunk már mit csinálni. A gyerekét az átszállítás miatt nem is látta még
az Anya. És akkor majdnem egy hét múlva megmozdult a dolog. Elkezdett
normalizálódni a vérnyomása. Először csak 1x 2x egy nap. Aztán huzamosabb ideig
jó volt. Javult a vese működése. Lassan nagyon lassan felépült. Bár nem tudott
szoptatni de két héttel a császár után végre megismerkedhetett a fiával. Akkor
látta először. Nem hagyta magát.
Amikor láttam Őket a buszmegállóban olyan jó lett volna minden kollegát,
orvost, bábát műtősnőt , altatóst az akkori Főorvos urat aki már nincs is
köztünk sajnos odacsődíteni és velük nézni őket. Egyet éreztünk volna kb. mind
a 20-an. SIKERÜLT!!